Asztali nézet
Akadálymentes nézet
  Van hozzáférése? | lépjen be
Váltás az akadálymentes honlapra  2022. január 20. | Ma Fábián és Sebestyén napja van.

Markovits Mária életműve

Kép: Markovits Mária életműve

Markovits Mária (Kiskunhalas, 1875. szeptember 22.–Kiskunhalas, 1954. október 21.) fehérneművarró, csipkevarró és iparművész volt. A Magyar Királyi Állami Női Ipariskola fehérnemű szakosztályán végzett 1897-ben. A korabeli lapok úgy írnak róla, mint az iskola többszörösen kitüntetett, ösztöndíjas növendékéről. Tehát rendkívüli tehetségét korán fölfedezik.Vaszary Kolos hercegprímás a budapesti Mátyás templom miseingeinek hímzését tőle rendelte meg, de őt bízták meg a király számára készített garnitúra kárpitjainak elkészítésével is. E munkáit az 1900-as párizsi világkiállításon is bemutatták, és aranyéremmel díjazták.Nagy nemzetközi sikere ellenére 1902-ben hazaköltözött, és kézimunkaműhelyt nyitott Halason.Dékáni Árpád gimnáziumi tanárral indították útjára a Halasi Csipkét. A csipke történetének emblematikus alakjává vált.Tehetséges varrónőként világhírt szerzett városának. Emberi kiállása, a város egyik jelképévé vált iparművészeti termék mellett, a máig példamutató.Később Janó Ákos és Vorák József a halasi csipke születéséről, történetéről írott tanulmánya véletlen események szerencsés összejátszásáról tudósít. Az első véletlen, hogy Dékáni Árpád a halasi Református Gimnázium rajztanára, aki 1900-ban már az Iparművészeti Társulat tagja, itt, Halason dédelgeti álmát a magyar varrott csipke megteremtéséről. Terveket készít a halasi szűröket és subákat díszítő ősi, népi motívumok felhasználásával, a szecesszióra jellemző, tehát akkor modern vonalvezetésű összekötéseket alkalmazva.Törekvése volt, hogy teljesen eredeti, magyaros mintákkal állítsa elő a csipkét. A terveket azonban a családja kitűnően kézimunkázó nőtagjai és más hozzáértők is megvalósíthatatlannak tartották.A másik véletlen, hogy a kiváló tehetségű Markovits Mária éppen ekkor költözik haza, és éppen az ő tehetsége, vagy ahogyan ma mondanánk, a kreativitása szükségeltetett a halasi csipke megszületéséhez. Ő találta meg az egyedi megoldást, az egyedülálló technikát Dékáni terveinek megvalósításához.1903-ban már 12-en varrják a csipkét Markovits Mária betanító, előmunkás nő vezetésével.1904-ben már elnyerik a kereskedelmi miniszter 2000 koronás iparművészeti díját, majd a St. Louis-i világkiállítás fődíját.A halasi csipke tehát szinte berobbant az addigi csipkék világába, és egycsapásra méltán hatalmas elismerést, sikert aratott.Már 1904-ben az első nagyszabású kiállításról a Pesti Hírlap így ír: „A halasi csipke ezúttal szinte fenomenálisan lép fel: finom az anyaga, mesteri a munkája, és mindenek fölött gyönyörűen finomodott magyar ízléssel készült.”A halasi csipke folytatja a diadalútját, 1905-ben a velencei, 1906-ban a milánói nemzetközi kiállításon nyer nagydíjat.Az 1908-as, 1910-es esztendőkben meghódítja Párizst, Londont.1911-től az Országos Magyar Iparművészeti Iskola és a Háziipari Szövetség karolja föl a csipkeműhelyt.Az első világháború és az azt követő nehéz idők sajnos megtorpantották a halasi csipkét is.A nehézségek ellenére folytatódott a legmagasabb körök protokoll ajándékozása halasi csipkével.1916-ban, a háború kellős közepén kapott IV. Károly király és felesége Zita királynő koronázási ajándékul halasi csipkét, később államférfiakat és feleségeiket ajándékozták meg ilyen csipkével.Az 1910-es és 30-as évek között már sok kiváló tervezője volt a halasi csipkének: Tar Antaltól, Pongrácz Margiton, Szebeni Márián át Stepanek Ernőig.A korabeli újságok továbbra is felsőfokon fogalmaznak. Az egyik pl.: a tündérujjú magyar asszonyok ügyességét, művészi készségét dicséri.A másik így ír a halasi csipkéről: „Nagy önfegyelemre, odaadó, kitartó ráfigyelésre van szükség, aprólékos, nagy kézügyességet igénylő munka.Nem beszélve arról, hogy a végzéséhez valami csendes, művészi elmélyülésnek is társulni kell.”Sütő József tanár úr így ír erről a szépségesen nehéz mesterségről: „A halasi csipke a türelem himnusza.”Az igaz és szép szavak ellenére a 20. század viharos történelme sajnos sok megpróbáltatást okozott a halasi csipkének és a csipkével egybeforrt Markovits Mária életének is.Az 1929-32-es gazdasági világválság idején a halasi csipke, mint az iparművészet kevésbé nyereséges ága végveszélybe került. A csipke e kétségbeejtő helyzetére hívta fel a figyelmet Sz. Csorba Tibor A halasi csipke múltja – jövője című 1933-ban magánkiadásban megjelent könyve.Az ebben leírt programot Fekete Imre polgármester karolta föl, és a már korábban elkezdett lelkes munkájának köszönhetően, a rádió akkor nagy jelentőségű nyilvánosságát is fölhasználva, erőfeszítései 1933-ban meghozták a várva várt érdeklődést.A Budapesti Nemzetközi Vásáron nagy sikert aratott a halasi csipke, és a kereskedelmi miniszter a csipke fönnmaradásáért kifejtett áldozatos munkájáért elismerő oklevéllel tüntette ki Markovits Máriát.Mindenki tudta, hogy a csipke sorsát legkitartóbban, a legnagyobb hittel Markovits Mária vitte a vállán a legnehezebb időkben is.A Kereskedelmi Minisztérium, a megye és Halas városa összefogásával 1935-ben megépült a Csipkeház. Az avató ünnepség fő védnöke Horthy Miklósné kormányzóné volt. Az 1935-ös brüsszeli világkiállításon a halasi csipkekollekcióról mint „a világ legművészibb és legszebb” csipkéiről emlékezett meg a sajtó.Ekkor vette fel az Iparügyi Kamara a halasi csipkét az áruvédjegy lajstromába. Védjegye a város címeréből átvett három hal lett. 

A halasi csipke újra szárnyalt, nemcsak belföldön, hanem külföldön is. Pl.: 1936-ban a londoni Claridge szállóban rendezett lordok bálján a halasi csipke elnyerte az angol arisztokrácia elismerését. Ezt látszik igazolni, hogy az Iparművészeti Társulat által kiállított 100 db csipke mindegyike elkelt.A halasi csipke 1936-ra ismét világmárka lett.Megrendelések érkeztek Párizsból, Rómából, Németországból, Amerikából, sőt még Indiából is.17 csipkevarró alig győzte a munkát. Az alig egy éve felavatott Csipkeház munkaterme kicsinek bizonyult, bővítése egyre sürgetőbbé vált.A külföldi érdeklődés mellett egymást követték a nagyobb állami megrendelések is. Ismét sok államférfi és felesége kapott halasi csipke ajándékot.A két háború között 24 külföldi kiállítás elsőrendű minősítését nyerte el. 1939-re megépült az új épületszárny, így újabb termekhez jutott a közel 100 (!) fő állandó alkalmazottat foglalkoztató csipkeműhely. Ám, mint már annyiszor újabb megrázkódtatás következett. A második világháború és a bekövetkező gazdasági nehézségek, a hozzá nem értés véget vetettek a bel- és külföldi népszerűsége csúcsán lévő halasi csipke virágzó korszakának. Markovits Mária otthon varrt tovább, szinte megszállottan. A háború idején minden erejével igyekezett a Csipkeház anyagát megmenteni a kifosztástól. 1944. február 23-át követően a megrongálódott épület berendezéseinek, gyűjteményének, csipkéinek egy töredéke maradt meg. Ismét keserves időszak következett.A Bács-Kiskun Megyei Népújság 1953-ban így ír erről: „A Csipkeház, a város régi büszkesége ma igen mostohán áll. Parkját gaz verte fel, falairól évek óta hullik a mész, piszkos, elhagyatott. A háborúban tönkrement, de kilenc év nem volt elegendő a rendbehozatalához? A halasi csipke műhelyénél megfelelőbb helyet nem talált a város vezetősége sportöltöző céljára? Végül eljutsz kereső utadon a Zöldfa u. 16. szám alá. Itt lakik a 78 éves Markovits Mária. Fiatalságát, élete 50 évét áldozta a csipkének. A csipkevarrás művésznemzedékét nevelte fel ez idő alatt. Keze munkáját, tanítványai tehetségét világszerte csodálták, dicsérték. Most elhagyottan, elfelejtve él. Valami kevés segélyt kap a várostól. S a szoba világos sarkában végre felfedezed a halasi csipkét. Egyetlen leány az egész városban: Papp Amália varrja a csodálatos mintákat, aki így nyilatkozik: Magam maradtam. 18 éve csinálom, az iskola padjából a csipke mellé kerültem, véteknek tartom abbahagyni.

” Bizony, ilyen méltatlan körülmények között hagyta itt Markovits Mária, a halasi csipke szülőanyja ezt az árnyékvilágot.”

Kép: Markovits Mária életműve

Markovits Mária (Kiskunhalas, 1875. szeptember 22.–Kiskunhalas, 1954. október 21.) fehérneművarró, csipkevarró és iparművész volt. A Magyar Királyi Állami Női Ipariskola fehérnemű szakosztályán végzett 1897-ben. A korabeli lapok úgy írnak róla, mint az iskola többszörösen kitüntetett, ösztöndíjas növendékéről. Tehát rendkívüli tehetségét korán fölfedezik.Vaszary Kolos hercegprímás a budapesti Mátyás templom miseingeinek hímzését tőle rendelte meg, de őt bízták meg a király számára készített garnitúra kárpitjainak elkészítésével is. E munkáit az 1900-as párizsi világkiállításon is bemutatták, és aranyéremmel díjazták.Nagy nemzetközi sikere ellenére 1902-ben hazaköltözött, és kézimunkaműhelyt nyitott Halason.Dékáni Árpád gimnáziumi tanárral indították útjára a Halasi Csipkét. A csipke történetének emblematikus alakjává vált.Tehetséges varrónőként világhírt szerzett városának. Emberi kiállása, a város egyik jelképévé vált iparművészeti termék mellett, a máig példamutató.Később Janó Ákos és Vorák József a halasi csipke születéséről, történetéről írott tanulmánya véletlen események szerencsés összejátszásáról tudósít. Az első véletlen, hogy Dékáni Árpád a halasi Református Gimnázium rajztanára, aki 1900-ban már az Iparművészeti Társulat tagja, itt, Halason dédelgeti álmát a magyar varrott csipke megteremtéséről. Terveket készít a halasi szűröket és subákat díszítő ősi, népi motívumok felhasználásával, a szecesszióra jellemző, tehát akkor modern vonalvezetésű összekötéseket alkalmazva.Törekvése volt, hogy teljesen eredeti, magyaros mintákkal állítsa elő a csipkét. A terveket azonban a családja kitűnően kézimunkázó nőtagjai és más hozzáértők is megvalósíthatatlannak tartották.A másik véletlen, hogy a kiváló tehetségű Markovits Mária éppen ekkor költözik haza, és éppen az ő tehetsége, vagy ahogyan ma mondanánk, a kreativitása szükségeltetett a halasi csipke megszületéséhez. Ő találta meg az egyedi megoldást, az egyedülálló technikát Dékáni terveinek megvalósításához.1903-ban már 12-en varrják a csipkét Markovits Mária betanító, előmunkás nő vezetésével.1904-ben már elnyerik a kereskedelmi miniszter 2000 koronás iparművészeti díját, majd a St. Louis-i világkiállítás fődíját.A halasi csipke tehát szinte berobbant az addigi csipkék világába, és egycsapásra méltán hatalmas elismerést, sikert aratott.Már 1904-ben az első nagyszabású kiállításról a Pesti Hírlap így ír: „A halasi csipke ezúttal szinte fenomenálisan lép fel: finom az anyaga, mesteri a munkája, és mindenek fölött gyönyörűen finomodott magyar ízléssel készült.”A halasi csipke folytatja a diadalútját, 1905-ben a velencei, 1906-ban a milánói nemzetközi kiállításon nyer nagydíjat.Az 1908-as, 1910-es esztendőkben meghódítja Párizst, Londont.1911-től az Országos Magyar Iparművészeti Iskola és a Háziipari Szövetség karolja föl a csipkeműhelyt.Az első világháború és az azt követő nehéz idők sajnos megtorpantották a halasi csipkét is.A nehézségek ellenére folytatódott a legmagasabb körök protokoll ajándékozása halasi csipkével.1916-ban, a háború kellős közepén kapott IV. Károly király és felesége Zita királynő koronázási ajándékul halasi csipkét, később államférfiakat és feleségeiket ajándékozták meg ilyen csipkével.Az 1910-es és 30-as évek között már sok kiváló tervezője volt a halasi csipkének: Tar Antaltól, Pongrácz Margiton, Szebeni Márián át Stepanek Ernőig.A korabeli újságok továbbra is felsőfokon fogalmaznak. Az egyik pl.: a tündérujjú magyar asszonyok ügyességét, művészi készségét dicséri.A másik így ír a halasi csipkéről: „Nagy önfegyelemre, odaadó, kitartó ráfigyelésre van szükség, aprólékos, nagy kézügyességet igénylő munka.Nem beszélve arról, hogy a végzéséhez valami csendes, művészi elmélyülésnek is társulni kell.”Sütő József tanár úr így ír erről a szépségesen nehéz mesterségről: „A halasi csipke a türelem himnusza.”Az igaz és szép szavak ellenére a 20. század viharos történelme sajnos sok megpróbáltatást okozott a halasi csipkének és a csipkével egybeforrt Markovits Mária életének is.Az 1929-32-es gazdasági világválság idején a halasi csipke, mint az iparművészet kevésbé nyereséges ága végveszélybe került. A csipke e kétségbeejtő helyzetére hívta fel a figyelmet Sz. Csorba Tibor A halasi csipke múltja – jövője című 1933-ban magánkiadásban megjelent könyve.Az ebben leírt programot Fekete Imre polgármester karolta föl, és a már korábban elkezdett lelkes munkájának köszönhetően, a rádió akkor nagy jelentőségű nyilvánosságát is fölhasználva, erőfeszítései 1933-ban meghozták a várva várt érdeklődést.A Budapesti Nemzetközi Vásáron nagy sikert aratott a halasi csipke, és a kereskedelmi miniszter a csipke fönnmaradásáért kifejtett áldozatos munkájáért elismerő oklevéllel tüntette ki Markovits Máriát.Mindenki tudta, hogy a csipke sorsát legkitartóbban, a legnagyobb hittel Markovits Mária vitte a vállán a legnehezebb időkben is.A Kereskedelmi Minisztérium, a megye és Halas városa összefogásával 1935-ben megépült a Csipkeház. Az avató ünnepség fő védnöke Horthy Miklósné kormányzóné volt. Az 1935-ös brüsszeli világkiállításon a halasi csipkekollekcióról mint „a világ legművészibb és legszebb” csipkéiről emlékezett meg a sajtó.Ekkor vette fel az Iparügyi Kamara a halasi csipkét az áruvédjegy lajstromába. Védjegye a város címeréből átvett három hal lett. 

A halasi csipke újra szárnyalt, nemcsak belföldön, hanem külföldön is. Pl.: 1936-ban a londoni Claridge szállóban rendezett lordok bálján a halasi csipke elnyerte az angol arisztokrácia elismerését. Ezt látszik igazolni, hogy az Iparművészeti Társulat által kiállított 100 db csipke mindegyike elkelt.A halasi csipke 1936-ra ismét világmárka lett.Megrendelések érkeztek Párizsból, Rómából, Németországból, Amerikából, sőt még Indiából is.17 csipkevarró alig győzte a munkát. Az alig egy éve felavatott Csipkeház munkaterme kicsinek bizonyult, bővítése egyre sürgetőbbé vált.A külföldi érdeklődés mellett egymást követték a nagyobb állami megrendelések is. Ismét sok államférfi és felesége kapott halasi csipke ajándékot.A két háború között 24 külföldi kiállítás elsőrendű minősítését nyerte el. 1939-re megépült az új épületszárny, így újabb termekhez jutott a közel 100 (!) fő állandó alkalmazottat foglalkoztató csipkeműhely. Ám, mint már annyiszor újabb megrázkódtatás következett. A második világháború és a bekövetkező gazdasági nehézségek, a hozzá nem értés véget vetettek a bel- és külföldi népszerűsége csúcsán lévő halasi csipke virágzó korszakának. Markovits Mária otthon varrt tovább, szinte megszállottan. A háború idején minden erejével igyekezett a Csipkeház anyagát megmenteni a kifosztástól. 1944. február 23-át követően a megrongálódott épület berendezéseinek, gyűjteményének, csipkéinek egy töredéke maradt meg. Ismét keserves időszak következett.A Bács-Kiskun Megyei Népújság 1953-ban így ír erről: „A Csipkeház, a város régi büszkesége ma igen mostohán áll. Parkját gaz verte fel, falairól évek óta hullik a mész, piszkos, elhagyatott. A háborúban tönkrement, de kilenc év nem volt elegendő a rendbehozatalához? A halasi csipke műhelyénél megfelelőbb helyet nem talált a város vezetősége sportöltöző céljára? Végül eljutsz kereső utadon a Zöldfa u. 16. szám alá. Itt lakik a 78 éves Markovits Mária. Fiatalságát, élete 50 évét áldozta a csipkének. A csipkevarrás művésznemzedékét nevelte fel ez idő alatt. Keze munkáját, tanítványai tehetségét világszerte csodálták, dicsérték. Most elhagyottan, elfelejtve él. Valami kevés segélyt kap a várostól. S a szoba világos sarkában végre felfedezed a halasi csipkét. Egyetlen leány az egész városban: Papp Amália varrja a csodálatos mintákat, aki így nyilatkozik: Magam maradtam. 18 éve csinálom, az iskola padjából a csipke mellé kerültem, véteknek tartom abbahagyni.

” Bizony, ilyen méltatlan körülmények között hagyta itt Markovits Mária, a halasi csipke szülőanyja ezt az árnyékvilágot.”