Asztali nézet
Akadálymentes nézet
  Van hozzáférése? | lépjen be
Váltás az akadálymentes honlapra  2021. december 02. | Ma Melinda és Vivien napja van.

Ez nem strand lesz, attól sokkal több...

15
11
2021
Kép: Ez nem strand lesz, attól sokkal több...

Bányai Gábor országgyűlési képviselő fogalmazott így azon lakossági fórumon, amelyen közel 100 érdeklődő előtt ismertették Kiskunhalas történertének legnagyobb turisztikai fejlesztését. Lőrincz Ferenc, a terveket készítő építészcsapat vezetője elmondta, hogy 40-50 fő másfél évig dolgozott a projekten. Lesz gyógyfürdő, városi uszoda, tanmedence, szabadtéri strand, kemping és parkolóház is. A fórumon szóba került az is, hogy a területen lévő többszáz éves kocsányos tölgyeket szeretnék megmenteni. 

Jelentős érdeklődés mellett zajlott le az a lakossági fórum, amelynek keretein belül mutatták be Kiskunhalas történetének legjelentősebb turisztikai fejlesztését, a Csipke Gyógy- és Élményfürdő megvalósításának folyamatát. A Közösségek Házának nagyterme teljesen megtelt érdeklődőkkel. A figyelem nem véletlen, ugyanis ez az a beruházás, amelyet több évtizede várnak a halasiak, sőt a környéken élők is. Elsőként Fülöp Róbert polgármester vázolta fel azt a folyamatot, amely a megvalósíthatóság felé vezetett. Több éves előkészítő munkára, jogászokra, tárgyalásokra, egyeztetésekre és nem kevés anyagi forrásra volt szükség, hogy idáig eljusson a projekt. A legnagyobb falat a tulajdonviszonyok rendezése volt, megvan a gyógyhely minősítés is, így jelenleg a kiviteli tervek készítése zajlik, majd jöhet a közbeszerzés, amelyen kiválasztják a kivitelezőt. Az építkezés várhatóan 2-2,5 év alatt zajlik majd le.

Magyarország egyik legszebb gyógyfürdője lesz a halasi. Ezt már Bányai Gábor országgyűlési képviselő mondta. A politikus jelezte: ezt a projektet nem szabad megakasztani, mindenkinek a támogatására szükség van és lesz is. Az országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: amennyiben a kórházban is elkészülnek a tervezett fejlesztések, a fürdővel közösen egészségügyi centrum is lehet majd. Bányai Gábor azt mondta, ez nem strand lesz, ez attól sokkal több. Egy komplex terv készült, amelynek megvalósítására megállapodás van az állammal és a turisztikai ügynökséggel is. A Budapest-Belgrád vasútvonal felújítása és a logisztikai központ felépítése tovább erősíti a térség, valamint Kiskunhalas szerepét. Bányai Gábor beszélt az elmúlt napokban napvilágra kerülő vitáról, amely a kilenc darab, 270 éves kocsányos tölgy további sorsáról szólnak. A politikus szerint a terveket nem célszerű már megváltoztatni, mert az jelentős költségekkel és késlekedéssel járna, amely nem tenne jót a beruházásnak. Az országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: mindent megtesznek a fák megmentése érdekében, ehhez partnerséget kért a Hazatalálás Baráti Körtől.

Lőrincz Ferenc vezető építész a terveket ismertette. Egy közel félszáz fős csapat 1,5 éves mukáját láthatták a megjelentak abban a videóban, amely látványterveket tartalmazott. A szakember szerint 350-400 munkahely létesül majd a beruházással. A tervek szerint akár évi 900 ezer fő is megfordulhat a fürdőben. Lőrincz Ferenc arra is kitért, hogy a munkálatok úgy zajlanak majd, hogy közben a régi fürdő üzemelni fog. A 100 ezer négyzetméteres területen megvalósuló építkezés során termál- és élményfürdő, városi uszoda létesül, 33 méter hosszú és 25 méter széles úszómedencével, de lesz tanmedence is. Lesz szabadtéri strand, modenr kemping, új kutakat fúrnak, elkészül egy körforgalom a Nagy Szeder és a dr. Monszpart László utca kereszteződésében. Annak érdekében, hogy több zöldfelület maradjon, háromszintes parkolóházzal oldják meg a járművek várakozását. A vezető tervező megerősítette, hogy a kivitelezés várhatóan 2,5 évet vesz majd igénybe.

A kérdések sorát Novotny Attila, az úszók vezetőedzője kezdte. Szerinte korszerűtlen a 33 méteres medence. A vezető tervező válaszában kitért arra, hogy vizsgálták az 50 méteres medence lehetőségét, de az jelentős többletköltségekkel járt volna. Ráadásul ilyenek megyei jogú városokban vannak. Ez a 33 méteres medence alkalmas arra, hogy a vízilabda utánpótlásnevelés beindulhasson Kiskunhalason. Erre lehetne TAO forrásokat lehívni. Novotny Attila viszontválaszában úgy fogalmazott, a medence 25 méteres szélességét jól ki tudják használni majd. Pintér Géza arra volt kíváncsi, hogy mi a biztosíték a megvalósításra. Bányai Gábor jelezte: megállapodás van erre.

A Hazatalálás Baráti Kör részéről többen szót kértek. Pajor Zoltán, Bús József és Székely Tibor is a kocsányos tölgyek megtartása mellett próbált érvelni. Azt szorgalmazták, hogy inkább tervezzék át a létesítményeket. Szerintük semmi garancia nincsa arra, hogy az átültetést túlélnék a 270 éves fák. Kérték azt is, hogy megnézhessék a környezetvédelmi hatástanulmányt, amely a beruházás kapcsán készült. Azt is megfogalmazták, hogy nem akarják megakasztani a fejlesztést. Nem értették, hogy miért nem vették figyelembe a természeti értékeket. Kérték, beszélgessenek, egyeztessenek tovább a témában. Varga Judit szerint a civileket nem vonták be kellőképpen a folyamatokba. Hozzátette: úgy látja, a Csetényi parkban nem fejlesztés, hanem szörnyű rombolás folyik. Arról fejtette ki a véleményét, hogy beruházás ugyan van, de fentarthatóság nincs. Bányai Gábor válaszában azt mondta nem szívesen vágat ki fákat. Annak nincs akadálya, hogy megnézzék a civilek a hatástanulmányt. Újfent legszögezte: ő meg akarja menteni a tölgyeket. A Csetényi park fejlesztés kapcsán pedig kérte, hogy várják meg a végeredményt, amely szerinte meggyőzheti a kétkedőket.

Nagy Péter azt mondta, a halasiak nagyon várják már a pályázat megvalósulását. Óriási munka van ebbe és nem szabad megakadályozni a beruházást. Németh Tibor néhány részletre volt kíváncsi a fürdő felszereltségét illetően. Ezekre rögtön meg is kapta a választ a vezető tervezőtől. A fórum közel 3 órán át tartott.