Menü bezárása
Asztali nézet
  Van hozzáférése? | lépjen be   Mobil nézet
Váltás az akadálymentes honlapra  2020. május 28. | Ma Emil és Csanád napja van.
Elektronikus ügyintézés

Megint Halason a lovas élvonal

25
08
2017

Háromnapos díjugrató versenyt rendez péntek, szombat, vasárnap a Kiskunhalasi Lovas és Szabadidő Központ. Ezúttal az országos minősítő díjugrató verseny utolsó állomásának ad helyszínt a Hirling József Lovaspark. A lovasbázis ismét megtelt, mindenütt mobil istállók és lószállító járművek állnak. Sok nagy nevű díjugrató és ló vette birtokba a lovaspark létesítményeit és a közönséget is körültekintő szolgáltatásokkal várják a rendezők.

Ilyen nagy volumenű díjugrató verseny során többszörösére nő a lólétszám - mondta Rózsehegyi Róbert versenyigazgató."A vendéglovak elhelyezését a meglévő kőbokszok mellett mobil lóállásokban oldjuk meg. A halasi országos minősítő az utolsó esély még feliratkozni a szeptember 7 és 10 között szintén Kiskunhalason tartandó Fiat Díjugrató Magyar Bajnokságra, éppen ezért az ország díjugrató színe-java Halasra költözött a hétvégére - erősítette meg a telephely vezetője. 
A halasi lovasbarátok a hazai kedvenceket végre itthon láthatják lovagolni, így Füzér Gábor, Fodor Gábor, Fazekas István és Tuska Pál és sok fiatal halasi érdekeltségű lovas próbál még szerencsét a hétvégén. Van miért és kikért kilátogatni tehát a hétvégén a Hirling József lovasparkba.
A szervezők különös gondot fordítanak a közönségre. Óriás kivetítőn láthatják az eredményeket, amit hangosbemondón közölnek szakszerűen a zsűri toronyból. A vendéglátás ezúttal is a Sóstó Csárda igényes, főleg a délvidék jellegzetességeit kínálja étteremsátrában a kilátogatóknak."Legtöbb kedvelt ételünket felkínáljuk  árulta el Takács József ügyvezető. Törekszünk azonban arra, hogy egy-egy specialitásunk kiemelten hirdesse a térség gasztronómiai kultúráját. A hétvégén mind a három nap felkínáljuk sokak kedvenc ételét a csülkös pacalt. Remélem ismét elégedett vendégeink lesznek."

A Hirling József Lovasparkban (Kiskunhala, Fazekas Mihály utca 1.) pénteken reggel 7 órától kezdődnek a versenyszámok és késő délutánig tartanak. A három nap során közel 16 versenyszámot és 900 startot láthatnak a nézők. A lovas arénába ingyenes a belépés.

www.halasmedia.hu

KERÜLJE A SORBAN ÁLLÁST!
Adó-, díj- és illetékfizetési kötelezettségét elektronikus úton is teljesítheti.
KORONAVÍRUS
TÁJÉKOZTATÓ!
Hasznos információk
Segélyhívó telefonszámok, felnőtt és gyermek háziorvosi rendelők
elérhetőségei, továbbá a helyi gyógyszertárak, közszolgáltatók,
közigazgatási intézmények, közjegyzők, tömegközlekedési
kirendeltségek, egyházak adatai
Helyi busz menetrend
Kiskunhalas Város helyi menetrend szerinti
autóbusz járatainak menetrendje
Adóslista
Önkormányzatunk felé adóhátralékkal
rendelkező cégek és magánszemélyek listája
Ebrendészet
Önkormányzati ebrendészet információi,
felhívásai, átvehető kutyák fényképes listája
Lakossági bejelentő
Véleménye, vagy problémája van? Írjon nekünk!
Vásárnaptár
Országos kirakodó-, autó-, termény-, állat-
és kutya vásár, továbbá zsibvásár időpontjai