Van hozzáférése? | lépjen be
Váltás az akadálymentes honlapra  2019. június 25. | Ma Vilmos napja van.
Elektronikus ügyintézés

Szilaj citerazenekar

11
06
2019

A citeraegyüttes 1972-ben alakult meg Kiskunhalason. Az alapítás óta eltelt több, mint 45 év alatt számos sikert ért el, így például többször is kiváló, illetve arany okleveles minősítést kaptak a különböző országos szakmai vetélkedőkön. A sok hazai fellépés mellett több külföldi meghívásnak is eleget tettek. Többek között játszottak Németországban, Lengyelországban, Erdélyben, és Lettországban is.
A zenekar tagjai a hagyományőrzést tekintik legfontosabb feladatuknak. Zenei repertoárjukban főleg alföldi népdalok, közte szülővárosuk, Kiskunhalas és környékén gyűjtött dalok szerepelnek, de szívesen játszanak más tájegység zenei anyagaiból gyűjtött dalcsokrokat is.
A zenekar a városi rendezvények, ünnepi műsorok, megemlékezések állandó fellépője. A csoport felnőtt tagjai és a reményteli utánpótlást képező gyerekek minden héten próbálnak, frissítik és bővítik népzenei és népdal repertoárjukat. A Szilaj citerazenekar rendszeresen szervez citeramajálist Kiskunhalason, ahova számos településről érkeznek vendégek az egész napos programra.
A zenekar vezetője Szűcs Sándor. Sikereiket abban látják, hogy a zenélésben, citerázásban örömüket lelik, és elhivatottságnak vallják azt.
A Szilaj citerazenekar a környékbeli, sőt határon túli citerás kapcsolatokat is életben tartja, ápolja, a jó viszonynak köszönhetően egymás rendezvényein rendre fellépnek.

Hasznos információk
Segélyhívó telefonszámok, felnőtt és gyermek háziorvosi rendelők
elérhetőségei, továbbá a helyi gyógyszertárak, közszolgáltatók,
közigazgatási intézmények, közjegyzők, tömegközlekedési
kirendeltségek, egyházak adatai
Helyi busz menetrend
Kiskunhalas Város helyi menetrend szerinti
autóbusz járatainak menetrendje
Adóslista
Önkormányzatunk felé adóhátralékkal
rendelkező cégek és magánszemélyek listája
Ebrendészet
Önkormányzati ebrendészet információi,
felhívásai, átvehető kutyák fényképes listája
Lakossági bejelentő
Véleménye, vagy problémája van? Írjon nekünk!
Vásárnaptár
Országos kirakodó-, autó-, termény-, állat-
és kutya vásár, továbbá zsibvásár időpontjai