Menü bezárása
Asztali nézet
  Van hozzáférése? | lépjen be   Mobil nézet
Váltás az akadálymentes honlapra  2019. november 14. | Ma Aliz napja van.
Elektronikus ügyintézés

Kiskunhalasi klasszicista református templom

05
06
2019

1667-ben épült az első állandó: „oratórium” – ahogy elődeink a templomokat nevezték -, helyét a mai épület nyugati oldalán találjuk. 1696-ban bővítették és 1702-ben tornyot építettek hozzá. A régi torony megőrzésével, ahhoz új alapokon szélesebb és hosszabb, famennyezetű templomhajót illesztettek. Az épület felszentelése 1772 novemberében a Szentháromság tiszteletére történt. A harmadik, máig fennálló templom létrehozásában döntő szerepet játszott Tooth János egyházi főgondnok, világi jegyző. 1813 szeptemberében az egyháztanács új torony emelését határozta el. Az új tornyot nem a régi helyén, a nyugati oldalon helyezték el, hanem a Fő utcára néző keleti homlokzaton.
Tervezői és kivitelezői: Schwörtz János és fia kőműves mesterek és Brandstadter János ácsmester voltak. A hajót keleti és nyugati irányban meghosszabbították, a déli és északi oldalfalakat az ablakok párkánymagasságáig meghagyták, és kívülről melléfalazták a boltozattartó pilléreket, majd a két falat összekötötték és boltívekkel zárták le a pillérek sorát. 1823. november 23-án az emlékeztető márványtábla elhelyezésével befejeződött a templom építése. A három tölgyfaajtó Tomó Imre halasi asztalos remeke, a padokat Ötvös János pesti asztalos készítette. A szószék és az úrasztala Jaguitz pesti asztalos tervei nyomán Oberfrank Antal asztalos, Molnár Mihály képfaragó és Lieb Antal aranyozó egri mesterek munkái. A klasszicista templombelső jellegzetessége a boltívekkel záruló mennyezet, valamint a szabadon hagyott déli fal mentén felállított szószéket és az úrasztalát három oldalról körülölelő karzat. Az épület a református oratórium kiérlelt típusa.
A városkép szempontjából kiemelkedő építmény. Hűen tükrözi a halasi lakosság több száz évre visszanyúló vallási hovatartozását.

Hasznos információk
Segélyhívó telefonszámok, felnőtt és gyermek háziorvosi rendelők
elérhetőségei, továbbá a helyi gyógyszertárak, közszolgáltatók,
közigazgatási intézmények, közjegyzők, tömegközlekedési
kirendeltségek, egyházak adatai
Helyi busz menetrend
Kiskunhalas Város helyi menetrend szerinti
autóbusz járatainak menetrendje
Adóslista
Önkormányzatunk felé adóhátralékkal
rendelkező cégek és magánszemélyek listája
Ebrendészet
Önkormányzati ebrendészet információi,
felhívásai, átvehető kutyák fényképes listája
Lakossági bejelentő
Véleménye, vagy problémája van? Írjon nekünk!
Vásárnaptár
Országos kirakodó-, autó-, termény-, állat-
és kutya vásár, továbbá zsibvásár időpontjai