Rendőrségi tájékoztató- Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a korszerűbb bankjegyek 2014-ben megkezdett kibocsátását, melynek jegyében a biztonsági elemei és képi megjelenése tekintetében is megújított 2000 és 5000 forintos címletű bankjegyeket hoz forgalomba.Az új bankjegyek 2016. november 15-től válnak törvényes fizetőeszközzé. A készpénz-forgalomban – a korábbi kibocsátások sikeres gyakorlatát alkalmazva, a készpénzellátási lánc szereplőinek megfelelő felkészülését követően – 2017. március 1-től találkozhatunk majd a megújított 2000 és 5000 forintos címletekkel.


A jelenlegi 2000 és 5000 forintos bankjegyek a megújított változatokkal együtt, 2017. július 31-ig maradnak párhuzamosan a készpénzforgalomban. Ezt követően a 2016 előtt kibocsátott, 2000 és 5000 forintos címletű régi bankjegyeket az MNB bevonja, így 2017. augusztus 1-től már csak a megújított 2000 és 5000 forintos bankjegyekkel lehet fizetni.

A régi bankjegyek nem veszítik el értéküket, a bevonási határnapot követően a hitelintézetek és a posta három évig, a jegybank pedig húsz évig, azaz 2037. július 31-ig, díjmentesen váltja át azokat – azonos címletű – törvényes fizetőeszközre.

TÁJÉKOZTATÓ LETÖLTÉSE

Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség

H-6400 Kiskunhalas, Kőrösi út 15.
Tel: (36-77) 421-355, Fax: (36-77) 520-083, e-mail: kiskunhalas.hot@katved.gov.hu

  2017:02:28

Anyakönyvi hírek

 

Születtek:

Bálint Marcell Dávid (Bojkovszki Bettina Erzsébet) Kunfehértó, Szikora Milán (Görbe Tímea) Kiskunmajsa, Fazekas Barnabás (Kutyifa Petra) Jánoshalma, Volom Dániel (Győri Szilvia) Kiskunhalas, Veres Emma Julianna (Molnár-Solti Melinda) Kiskunhalas, Temesvári Áron (Gácsi-Kis Brigitta) Csólyospálos, Gajdacsi Bálint Benett (Burai Melinda) Kiskunhalas, Csámpai Hanna Zsófia (Bölcz Alexandra) Jánoshalma

Házasságot kötött:

Gábor László és Halász Barbara


Elhunytak:

Pintér Gézáné Szalai Margit (Kiskunhalas), Csajbók Ferencné Szilágyi Anna (Kecskemét), Mátyás Jánosné Németh Ilona (Kiskunhalas), Nigrényi László Péter (Kiskunmajsa), Elekes György (Szank), Barkóczi Ferencné Tagai Zsuzsanna (Kiskőrös), Lakatos József  (Soltvadkert), Gausz István (Kiskőrös)

 

 

  2017:02:28

Fokozott figyelem a szabadtéri tűzgyújtásnál

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozott figyelmet kell fordítani az évről évre jelentkező veszélyforrásra: a szabadtéri tűzre.


Az erdő- és vegetációtüzek tekintetében két fokozottan veszélyes időszak van. Az egyik kora tavasszal, ezek az úgynevezett „tavaszi tüzek”, melyek többsége a tavaszi kerti tevékenységhez köthetőek. A jó időt kihasználva a kert és telek tulajdonosok ilyenkor égetik el a száraz gazt, az avart és egyéb hasonló szerves anyagot. A második kiemelt tűzkockázatú időszak júliustól-augusztus végéig tart. A száraz nyári hónapokban főleg az alföldi fenyvesek vannak kitéve az erdőtűz pusztításának. A két kiemelten tűzveszélyes időszakban keletkezik az erdő- és vegetációtüzek 70-75 százaléka. Ilyenkor Magyarországon évente több ezer helyen keletkezik tűz. A szabadtéri tűzesetek különféle okokból keletkezhetnek, legtöbbjük azonban emberi gondatlanságra vezethető vissza. Ezek a tüzek jelentős természeti károkat okozhatnak. Sok esetben az előző évből megmaradt elgazosodott növényzet felszámolása érdekében a terület gazdája szándékosan gyújt tüzet, amely neki nem okoz kárt. A tűzoltóságtól viszont nagy erőfeszítést igényel és jelentős többletköltséget okoz a lángok megfékezése és a tűz által veszélyeztetett területek védelme. A gondatlan magatartás veszélyes az élet- és vagyonbiztonságra, hiszen amíg a tűzoltók a szabadtéri tüzekhez mennek, addig érkezhet olyan bejelentés, melynél az emberi élet mentése lenne az elsődleges feladat.

Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat a külterületi ingatlanok vonatkozásában az irányított égetést lehetővé teszi, de azt előzetesen a tűzvédelmi hatóság engedélyéhez köti. A kérelmet az égetés tervezett időpontját megelőző 10. napig kell benyújtani az illetékes tűzvédelmi hatósághoz – Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, (6400 Kiskunhalas, Kőrösi út 15.) - , amely azt 5 munkanapon belül elbírálja. A kérelemhez 3.000 forint értékű illetékbélyeget kell csatolni az illetéktörvény vonatkozó előírása alapján.


Abban az esetben, ha mégis „elszaladt” a tűz értesítsük a tűzoltókat a 105-ös vagy a 112-es segélyhívó számon. A tűzoltók azonnali értesítése a garancia arra, hogy időben, szakszerűen és a legkevesebb kárral sikerül eloltani a tüzet.

TÁJÉKOZTATÓ LETÖLTÉSE

Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség

H-6400 Kiskunhalas, Kőrösi út 15.
Tel: (36-77) 421-355, Fax: (36-77) 520-083, e-mail: kiskunhalas.hot@katved.gov.hu

  2017:02:27

Rendőrségi tájékoztató- Csalók küldenek értesítéseket a NAV nevében

Illetéktelenek küldenek a NAV nevében hamis értesítéseket abban a reményben, hogy bizalmas ügyféladatokat szerezzenek meg.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nevében illetéktelenek küldenek olyan elektronikus értesítéseket, amelyben azt közlik, hogy túlfizetésük keletkezett. Ezután egy online elérhető oldalra irányítják át az ügyfelet, azt a látszatot keltve, hogy annak kitöltésével visszaigényelhetik – a valójában egyáltalán nem létező – többletet. Az oldal bár hasonlít a hatóság honlapjára, ez pusztán a megtévesztést szolgálja, ráadásul bankszámlákra, bankkártyákra vonatkozó bizalmas adatokat is kér.


A NAV ilyen módon soha nem küld értesítést és soha nem kér bankszámlára, vagy bankkártyára vonatkozó bizalmas adatot!


Kérjük, hogy ha ilyet tapasztal, haladéktalanul tegyen bejelentést a NAV bármelyik igazgatóságán, ügyfélszolgálatán és semmiképpen se adja meg adatait a csalóknak, mert az ebből eredő kellemetlenségekért a NAV nem vállal felelősséget!


A NAV kizárólag ügyfélkapun, postai úton, illetve folyószámla-kivonaton értesíti az adózókat a túlfizetésekről.

TÁJÉKOZTATÓ LETÖLTÉSE ITT!

BÁCS-KISKUN MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG
BŰNMEGELŐZÉSI OSZTÁLY
K E C S K E M É T

Kecskemét, Batthyány u. 14., Postacím: 6001 Kecskemét, Pf.:302 Tel:76/513-300/30-27, BM: 33/30-27, Fax: 76/513-300/30-98 BM 33/30-98, e-mail:elbirbacs@bacs.police.hu

  2017:02:27

Közlemény- Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály költözéséről

Értesítjük a Tisztelt Ügyfeleket, hogy a Kiskunhalasi Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztályán (Kiskunhalas, Bem u. 2.) költözés miatt

2017. február 23-án (csütörtökön) az ügyintézés szünetel.

Az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály 2017. február 24-étől (péntektől) új helyén, a Kiskunhalas, Köztársaság u. 1. szám alatt (Kisvárosháza) - változatlan nyitva tartással - várja Tisztelt Ügyfeleit. Osztályunk a 77/795-317-es telefonszámon érhető el 2017. február 24-től.

 

Megértésüket köszönjük!


Kiskunhalas, 2017. február 20.

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal
Kiskunhalasi Járási Hivatala

  2017:02:22
           4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17