Tájékoztatás - "Védőkörzet feloldása"

Dr. Drozdik Ferenc Megyei Főállatorvos a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal első fokú élelmiszerlánc-felügyeleti hatósági jogkörében eljárva az alábbi határozatot hozta:


A hivatkozott kitörési pontok koordinátáival meghatározott állattartó telepek körül 3 km-es körzetben magas patogenitású  madárinfluenza megbetegedések miatt korábbi határozataival elrendelt védőkörzetet feloldja és megfigyelési körzetté nyilvánítja 2017. feburár 20. naptól.

HATÁROZAT LETÖLTÉSE

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal
Dr. Drozdik Ferenc Megyei Főállatorvos

  2017:02:17

Rendőrségi tájékoztató- Február 22. a bűncselekmények áldozatainak a világnapja

Az Európa Tanács 1990. február 22-én tette közzé a bűncselekmények áldozatainak chartáját. Ez a nap számos országban – 1993. óta Magyarországon is – az áldozatok napja. A rendőrség bűnmegelőzési szakemberei minden év februárjában kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy felhívják a lakosság figyelmét a bűncselekmények áldozataira.


A bűncselekmény áldozata: a bűncselekmény sértettje, illetve olyan személy, aki bizonyíthatóan a bűncselekmény közvetlen következtében szenvedett sérelmet.
Az áldozatsegítés célja: a bűncselekmények miatt anyagi, fizikai, pszichikai vagy jogsérelmet szenvedett személyek, azok közvetlen hozzátartozói megfelelő segítséget kapjanak problémáik megoldásához, jogaik érvényesítéséhez.

Ki minősül különleges bánásmódot igénylő sértettnek?
A bíróság, az ügyész és a nyomozó hatóság az eljárás során folyamatosan vizsgálja, hogy a sértett olyan különleges bánásmódot igénylő személy-e, aki a büntetőeljárásban sajátos szükségletekkel rendelkezik (a továbbiakban: különleges bánásmódot igénylő sértett).
A rendőrség a feljelentés megtételekor, vagy legkésőbb az első tanúkihallgatáskor kérdőív segítségével felméri, hogy a sértett különleges bánásmódot igénylő sértett-e.
Amennyiben a sértett
- a 18. életévét nem töltötte be,
- fogyatékossággal él,
- már volt bűncselekmény áldozata korábban,
- emberkereskedelem, kényszermunka áldozata,
- gyűlölet bűncselekmény áldozata,
- szervezett bűnözés áldozata,
- hozzátartozók közötti erőszak áldozata,
- szexuális bűncselekmény áldozata,
- gyermekbántalmazás, gyermek érdekeit sértő cselekményt követtek el ellene,
- terrorcselekmény áldozata,
a büntetőeljárás során különleges bánásmódra jogosult.


Hol kaphat tájékoztatást az áldozat a jogairól?
Bácsalmási Járási Hivatal 6453 Bácsalmás, Gróf Teleki József utca 4-8., telefon: 79/541-460
Bajai Járási Hivatal 6500 Baja, Deák Ferenc u. 11-13., telefon: 79/542-920
Jánoshalmi Járási Hivatal 6440 Jánoshalma, Béke tér 1., telefon: 77/795-270
Kalocsai Járási Hivatal 6300 Kalocsa, Városház u. 1., telefon: 78/795-220
Kecskeméti Járási Hivatal 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 12., telefon: 76/516-200
Kiskőrösi Járási Hivatal 6200 Kiskőrös, Petőfi tér 1. telefon: 78/795-035
Kiskunfélegyházi Járási Hivatal 6100 Kiskunfélegyháza, Szent János tér 2. telefon: 76/795-747
Kiskunhalasi Járási Hivatal 6400 Kiskunhalas, Köztársaság u. 1., telefon: 77/795-314
Kiskunmajsai Járási Hivatal 6120 Kiskunmajsa, Bajcsy-Zsilinszky u. 10., telefon: 77/795-254
Kunszentmiklósi Járási Hivatal 6090 Kunszentmiklós, Damjanich u. 10., telefon: 76/795-307
Tiszakécskei Járási Hivatal 6060 Tiszakécske, Szent Imre tér 1., telefon: 76/795-574

TÁJÉKOZTATÓ LETÖLTÉSE ITT!

BÁCS-KISKUN MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG
BŰNMEGELŐZÉSI OSZTÁLY
K E C S K E M É T

Kecskemét, Batthyány u. 14., Postacím: 6001 Kecskemét, Pf.:302 Tel:76/513-300/30-27, BM: 33/30-27, Fax: 76/513-300/30-98 BM 33/30-98, e-mail:elbirbacs@bacs.police.hu

  2017:02:17

Rendőrségi tájékoztató- Gépjárműfeltörések

Lopás bűntett elkövetése miatt eljárás indult ismeretlen tettes ellen. Az elkövető Kecskeméten az uszoda parkolójában egy kecskeméti lakos tulajdonát képező gépkocsi ablakát betörte és abból eltulajdonított 1 db laptopot, navigációs rendszert és 1 db winchestert 500 000 Ft értékben. A keletkezett rongálási kár 100 000 Ft.

Egy kecskeméti lakos telefonon tett bejelentést, mivel az utcán parkoló járművét ismeretlen személy a jobb első ablak betörés módszerével feltörte és eltulajdonította a benne hagyott övtáskát mely tartalma 170.000.-Ft. készpénz volt és személyes iratai.


A hasonló eseteket értékelve kijelenthető, hogy sajnálatos módon az ilyen típusú bűncselekmények kiváltó okait a gépjárművek tulajdonosainak gondatlanságban kell keresni!
Az esetek döntő többségében valamilyen értéktárgy, táska, ruhanemű, tornazsák, laptop, fényképezőgép, irattárca, GPS, … maradt látható helyen az utastérben.


A MEGELŐZÉS LEHETŐSÉGEI:
-Személyes irataikat, pénzt, bankkártyát és a gépjármű okmányait,lakáskulcsokat soha ne hagyják a gépkocsiban! Amennyiben a személyes iratokat és a lakáskulcsokat is eltulajdonították, sürgősen ki kell cseréltetni a lakóház, lakás minden zárját, hiszen az elkövető tudja hová kell menni és nála vannak a kulcsok is!
-Ne hagyjanak értékes csomagot, mobiltelefont és egyéb műszakicikket az utastérben!
-A csomagtartó sem értékmegőrző, de legalább nem látható mi van benne. Amennyiben tárgyaikat a csomagtartóban helyezik el, azt ne akkor tegyék, amikor megérkeznek, hanem induláskor, hiszen ezt a mozzanatot is kifigyelhetik a gépkocsi feltörők!
-Kombi gépkocsiknál – amennyiben a csomagtartóban nincs érték – inkább húzzák el a takaró rolót: lássa a lehetséges elkövető, hogy nem érdemes feltörni a gépkocsit.
-Mindig zárják be az ajtókat, az ablakokat húzzák fel, vegyék ki az indítókulcsot, kapcsolják be a riasztót akkor is, ha csak pár percre szállnak ki!
-Kiszállás után ellenőrizzék a gépkocsi lezárt állapotát, illetve a riasztó „élességét”!

Elsősorban Önök tehetnek az ilyen típusú bűncselekmények megelőzése érdekében!
Fogadják meg tanácsainkat, mi segítünk!

 

TÁJÉKOZTATÓ LETÖLTÉSE ITT!

BÁCS-KISKUN MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG
BŰNMEGELŐZÉSI OSZTÁLY
K E C S K E M É T

Kecskemét, Batthyány u. 14., Postacím: 6001 Kecskemét, Pf.:302 Tel:76/513-300/30-27, BM: 33/30-27, Fax: 76/513-300/30-98 BM 33/30-98, e-mail:elbirbacs@bacs.police.hu

  2017:02:16

Rendőrségi tájékoztató- Közösségi oldalak

 

 

Korábban az online böngészés a keresőmotorok használatát, konkrét tartalmak keresését vagy a kedvenc új weboldalaink olvasását jelentette. Ma már a közösségi média, az online videók és az azonnali üzenetküldés képezik az internetes felhasználói élmény alapjait

A közösségi felületeken a barátokkal és az ismerősökkel való kapcsolattartás kényelmének ára van. Új kockázatok jelentek meg, és bár a közösségi felületek is igyekeznek megvédeni tagjaikat, mégis gyakran a felhasználók gondatlansága vezet a profilok veszélyeztetéséhez.

Informatikai szakemberek összeállításából kiderül, hogyan védhetjük meg személyes adatainkat és profiljainkat a közösségi felületeken.

Rendszeresen frissítsük az operációs rendszerünket és egyéb szoftvereinket (különösen a böngészőket), valamint az okos eszközeinken található applikációkat. Emellett a támadások elkerülésének érdekében használjunk megbízható és naprakész biztonsági megoldást a számítógépünkön, vagy mobileszközünkön.
-Használjunk erős jelszavakat.
-Ellenőrizzük az adatvédelmi beállításainkat.
-Gondoljuk át kétszer is, hogy mit posztolunk.
-Legyünk kétkedőek, sok a netes átverés.
-Kerüljük az idegeneket a neten!
-És persze: frissítsük rendszeresen szoftvereinket és ügyeljünk eszközeink biztonságára!

 

TÁJÉKOZTATÓ LETÖLTÉSE ITT!

BÁCS-KISKUN MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG
BŰNMEGELŐZÉSI OSZTÁLY
K E C S K E M É T

Kecskemét, Batthyány u. 14., Postacím: 6001 Kecskemét, Pf.:302 Tel:76/513-300/30-27, BM: 33/30-27, Fax: 76/513-300/30-98 BM 33/30-98, e-mail:elbirbacs@bacs.police.hu

  2017:02:15

Anyakönyvi hírek


Születtek:


Kis Bence (Lukács Linda) Kiskunhalas, Maszlik Kornél (Dulinafka Judit) Kecel, Köteles Máté Bálint (Köteles Heléna) Kiskunhalas, Haszillo Lili (Szűcs Nikoletta) Kiskunhalas, Lukács Mónika (Erdélyi Mónika) Kelebia, Horváth Alex (Selymes Éva) Kiskunhalas, Perei Alíz (Hurton Ágnes) Kisszállás


Házasságot kötöttek:


Sarok Attila és Juhász Erika, Dávid Géza és Klucsó Rea


Elhunytak:


Mihálovics János (Kiskunhalas), Tóth József Istvánné Horváth Klára Julianna (Tataháza), Ürmös Gyuláné Rácz Julianna (Szank), Farkas Imre (Kiskunhalas), Varga Sándorné Domonyi Ilona (Kiskőrös), Klajkó László (Tázlár), Turkevei-Nagy Pál (Páhi), Tóth István (Soltvadkert), Bella Józsefné Dudás Ilona Margit (Kiskunhalas), Szikora Lajos (Kiskunmajsa), Eiler Ferenc Konrád (Kelebia), Tiszai Pál (Kiskőrös), Kálló József (Kiskőrös), Gillich Józsefné Hirsch Mária (Soltvadkert), Haszilló Józsefné Gulyás Aranka Terézia (Páhi), Lentner Györgyné Gébl Mária (Uszód)

 

  2017:02:14
           1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12