Menü bezárása
Asztali nézet
  Van hozzáférése? | lépjen be   Mobil nézet
Váltás az akadálymentes honlapra  2020. augusztus 06. | Ma Berta és Bettina napja van.
Elektronikus ügyintézés

Dziwisz bíboros köszönetet mondott Kiskunhalasnak

19
12
2019

Stanisław Dziwisz bíboros, Szent II. János Pál pápa egykori személyi titkára december 15-én látogatott városunkba. Magyarországi útjának csupán három állomása volt: Kalocsán találkozott Dr. Bábel Balázs érsek úrral, valamint Pálosszentkúton a papsággal, Kiskunhalason pedig a városvezetés mellett kormányzati szinten is köszöntötték a Csipkeházban, majd szentmisét mutatott be a katolikus templomban.

Krakkó nyugalmazott érsekét több mint egy évvel ezelőtt hívta meg Kiskunhalasra a helyi katolikus közösség, melyet Fülöp Róbert polgármester is megerősített a közelmúltban. A meghívót Kuris István László alpolgármester még önkormányzati képviselőként személyesen adta át Krakkóban a bíborosnak, aki megismerve a halasiak tiszteletét Szent II. János Pál pápa iránt, úgy döntött, vérereklyét adományoz a közösségnek.

Szent II. János Pál pápa egykori személyi titkárát és a többi vendéget a város vezetői a Csipkeházban köszöntötték, ahol a bíboros fogyatékkal élő fiatalokkal is találkozott. Ezután az alapításának 250. éves jubileumát ünneplő katolikus plébániára látogatott. A Szent Péter és Pál apostolok főplébániatemplomban felszentelte az új mellékoltárt, megáldotta az oltárképet és elhelyezte a szent pápa vérereklyéjét.

„A bíboros városunkban tett látogatása történelmi jelentőségű a helyi közösség életében – mondta Fülöp Róbert polgármester. – Hálás vagyok a mai napért, mert városvezetőként köszönthetem a baráti lengyel nép fiát, aki életét Istennek és II. János Pál pápának szentelte. Ma még talán nem is fogjuk fel ennek a látogatásnak a súlyát, de tudom, hogy Kiskunhalas történelemkönyve ma díszes, értékes oldalakkal gazdagodik” – köszöntötte a polgármester a bíborost.

Fülöp Róbert szerint Stanisław Dziwisz különleges történelmi események tanúja. „A világ legmeghatározóbb iránymutatásait meghozó egykori egyházfő legközvetlenebb munkatársaként tudja, hogy közösen léptünk a szabadság útjára és együtt munkálkodunk értékeink megőrzésén. Együtt bízunk nemzeteink és Európa jövőjében, valamint együtt küzdünk a teremtett világ megőrzéséért és megújulásáért.”

A város vezetője egy Szűz Máriát ábrázoló halasi csipkét ajándékozott a bíborosnak.

Magyarország kormánya nevében Fürjes Zoltán egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár köszöntötte a vendéget. Az ünnepi eseményen részt vett Jerzy Snopek, Lengyelország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, Karol Biernacki tiszteletbeli konzul és Nedeczky Sándor wrocławi alkonzul is, valamint Mák Kornél, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés, illetve Csáki Béla, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke.

A csipkeházi fogadáson a Bács-Kiskun Megyei Bárka Integrált Szociális Intézmény Nefelejcs Utcai Otthona lakói nevében Rajcsány Andrea és Vass Róbert köszöntötték a bíborost és egy általuk készített Szűz Mária-képpel ajándékozták meg. Stanisław Dziwisz bíboros viszonzásul egy Isteni Irgalmasság-kegyképet ajándékozott az otthon lakóinak.

A Csipkeházban Szécsiné Rédei Éva igazgató mutatta be a halasi csipkét és történetét a bíborosnak, kiemelve, hogy itt őrzik annak a koronázási palást motívumú alkotásnak a másodpéldányát, melyet második magyarországi apostoli útja alkalmából, 1996-ban ajándékoztak II. János Pál pápának.

A hívek nevében Hozdik Zsolt plébános köszöntötte a templom előtti téren a bíborost, aki a felújított templomban mutatott be szentmisét, melynek keretében sor került az új mellékoltár konszekrálására, a szent pápát ábrázoló oltárkép megáldására és az ereklye elhelyezésére.

Stanisław Dziwisz prédikációját magyarra fordítva Balla Péter Barnabás pálosszentkúti házfőnök olvasta fel, majd a lengyel bíboros közvetlenül is szólt a kiskunhalasiakhoz, méltatva a Szent II. János Pál pápa iránti szeretetüket, valamint a lengyel és a magyar nép közös történelmét és barátságát.

Kiskunhalas lengyel-magyar kapcsolatait a Waclaw Felczak Alapítvány 114.273.- Ft vissza nem térítendő támogatással támogatja.

Az eseményről készült galériák elérhetőek az alábbi linkre kattintva.

A halasmedia.hu múzeumi galériája, Pál László fotói: http://www.halasmedia.hu/galeria/2019/3599-20191215-tortenelmi-biborosi-latogatas-pal-laszlo

A halasmedia.hu templomi galériája, Kovács Iván fotói: http://www.halasmedia.hu/galeria/2019/3600-20191215-dziwisz-biboros-latogatasa-fotok-kovacs-ivan

A halasinfo.hu galériája, Juhász D. Géza fotói: https://halasinfo.hu/tortenelmi-latogatas/

A baon.hu múzeumi galériája, Pozsgai Ákos fotói: https://www.baon.hu/galeria/a-halasi-csipkehazban-vendegeskedett-stanislaw-dziwisz/

A baon.hu templomi galériája, Pozsgai Ákos fotói: https://www.baon.hu/galeria/stanislaw-dziwisz-lengyel-biboros-a-halasi-templomban/

A hiros.hu galériája, Donka Ferenc fotói: https://hiros.hu/hirek/kiskunhalasra-latogatott-stanisaw-dziwisz-biboros

A cikkhez tartozó borítókép Pál László fotója.

Hol vagyok? Városi hírek
KERÜLJE A SORBAN ÁLLÁST!
Adó-, díj- és illetékfizetési kötelezettségét elektronikus úton is teljesítheti.
KORONAVÍRUS
TÁJÉKOZTATÓ!
Hasznos információk
Segélyhívó telefonszámok, felnőtt és gyermek háziorvosi rendelők
elérhetőségei, továbbá a helyi gyógyszertárak, közszolgáltatók,
közigazgatási intézmények, közjegyzők, tömegközlekedési
kirendeltségek, egyházak adatai
Helyi busz menetrend
Kiskunhalas Város helyi menetrend szerinti
autóbusz járatainak menetrendje
Adóslista
Önkormányzatunk felé adóhátralékkal
rendelkező cégek és magánszemélyek listája
Ebrendészet
Önkormányzati ebrendészet információi,
felhívásai, átvehető kutyák fényképes listája
Lakossági bejelentő
Véleménye, vagy problémája van? Írjon nekünk!
Vásárnaptár
Országos kirakodó-, autó-, termény-, állat-
és kutya vásár, továbbá zsibvásár időpontjai

Ismerje meg Ön is Kiskunhalas magával ragadó történetét, a kezdetektől napjainkig!

Az öt kötetből álló sorozat megvásárolható a Thorma János Múzeumban, továbbá már ingyenesen, elektronikus formátumban is elérhető.

A kötetek letöltése